Négyévi Különkiadás

Eltelt újabb négy év, közben tizennyolc éves választópolgár lettem. Az nem is kérdés, hogy érdekel kis hazánk sorsa és egy jó ideje figyelemmel kísérem ezt a politikai szappanoperát és úgy általában mindent, ami itt – nem csak Gyöngyösön – folyik. Amikor azonban ott tartunk, hogy állunk egy fülkében, előttünk egy papírdarab, kezünkben a bombabiztosan kikötözött toll (belegondolni is szörnyű, milyen borzalmas össznépi káoszt és pánikot okozna az íróeszköz hiánya) és rájövünk, hogy „Igen, ez most tényleg megtörténik. Tenni fogok valamit az ország érdekében”, akkor azért beüt valami. Utoljára 12 évesen éreztem ekkora hatalmat a kezeimben, amikor cheat kódokkal irányítottam az általam kreált lények gyengéd érzelmeit és öregítettem őket egyetlen kattintással¹.

De kire szavazzak?

Szerencsére a szüleim nem azok az emberek, akik csak azért nemzenek utódokat, hogy minél több szurkolóval támogassák kedvenc focicsapatukat pártjukat. Nem akarnak befolyásolni – nagyon nem is tudnának, mert maguk is tanácstalanul kapkodják a fejüket és tudják, hogy itt most nincs jó, csak kisebb szar –, de nyomatékosan megkértek rá, hogy program alapján szavazzak.

Csupán pár óra választ el a pirosfehérzöld betűs pillanattól, de még mindig döntésképtelen vagyok. Ezért felkerekedtem és segítségül hívtam a taot, hogy mutasson nekem utat és jutasson olyan elhatározásra, mely kellőképpen növeli testem csi-koncentrátumát, így helyreállhat lelkem narancs-piros jinjangja.

6:45

Első utam az egyik XIII. kerületi panelrengetegbe vezetett. Egy-két hazafelé tartó, biciklijére támaszkodó alkoholistát leszámítva egy lélekkel sem találkoztam, ahogy a csípős szembeszélben tapostam az aszfaltot. Két perccel később már ott álltam a hatodikon. Alig ért hozzá kopogásra formált kézfejem az ajtóhoz, már szemben is találtam magam Janka nénivel. Ősz hajában halványrózsaszín csavarók, otthonkája fölött sietve felkapott, kibolyhosodott frotírköntös. Apró vakondszemeivel pislogott felém, de a felismerés csillanását csak akkor láttam meg bennük, amikor nyakába akasztott, besárgult SZTK keretes szemüvegét feltolta az orrára. Kaptam tőle egy csésze eszméletlenül rossz teát, majd az udvarias „Mi a helyzet az iskolában?” és „Segített a gyógytorna a gerincfájásán?”-ok után in medias res nekiszegeztem látogatásom okát:

Mondja csak Janka néni, melyik pártra fog szavazni vasárnap?

• Orbán Viktorra, kedvesem

Mivel indokolná?

• Hazánk ellen elnyomás folyik, tudja? Az EU baloldali érdekeket képvisel, a mi kormányunk jobboldaliakat. Az elmúlt négy évben, ha figyelte a híradásokat, láthatta, hogy a mi Fideszünk képtelen hibázni, a sok nehezítő körülmény ellenére. Akármennyire támad az IMF, a Brüsszel-New York-Tel Aviv-tengely, a pénznél erősebbek az értékek! Nem is kellenének választások, kérem! Az egész nemzet akaratából kormányoz a kormányunk, tudja? Hiába a zsidó balliberális kisebbség! Győzelmeink egyelőre láthatatlanok, de vannak! Nem is kellenének választások! És mi az, hogy nincs demokrácia?! Aki azt mondja, az az antidemokratikus! Maguk a választások hátráltatják a demokráciát! Maga a demokrácia hátráltatja a demokráciát! A kétharmados többség után…..bezzeg a régi szép időkben (fejezte be Janka néni, aki teljes extázisba esve kiabált úgy, hogy visszhangzott az egész ház, és nem vette észre, hogy öt perce ott hagytam).

7:28

Ezután a Duna Plázába indultam, mert a testem kétségbeesetten vágyott egy kis koffeinre. Az utcán sétálva frissen sült kenyér illata csapta meg az orrom, mire a gyomrom olyan korgással válaszolt, amit egy téli álmából felébredő, kifejlett grizzly is könnyen megirigyelt volna. Mire feltűnt, hogy mi történik velem, már bent is voltam a pékségben, ahol éppen a pék (akinek izomzatát és feltételezhető fizikai erejét egy grizzly is könnyen megirigyelné) csapta a szelet az eladólánykának. Igazán nem állt szándékomban odafigyelni a beszélgetésükre, de már az első pár mondat felkeltette az érdeklődésemet.

• Na szóval Szilvi, figyelj, őő az van, hogy érted, ma ilyen nagy nap van, mert ma van az izé, vágod, amikor ilyen iskolába elmegy mindenki, baszod, mert, hogy a pártok….
• A szavazás?
• Szerinted miről beszéltem bazdmeg?
• Jó
• Ne józzál, jó? Na! Most elfelejtettem mit akartam. Na…
• Maradjak bent tovább helyetted? Úgyse mennél el szavazni, csak gyúrni megint..
• Ne! Ne, jó? Már hogy ne mennék el? Ma átvesszük a hatalmat a zsidóktól! Végre nemzeti kormányunk, vágod, lesz, mert ami most van, baszod, az nem az, csak ilyen kamu, vágod. Nem nemzeti bazdmeg, nem ilyen magyar, hanem zsidó meg cigány meg buzi. Meg konnumista <sic!> Szavazz te is a Jobbikra! És ne bazdmeg, ne gyere baszod azzal, hogy az a csávó, aki zsidózott a parlamentben, mert igaza van, vágod, meg azzal, baszod, se, hogy a Zagyva Gyula, mert az is, vágod…

7:40

Arra, hogy végül nem is vettem semmit, a hasam újabb, panaszos korgása emlékeztetett. Így végül a Duna Pláza mekijénél kötöttem ki. Tálcával a kezemben álltam és azon bosszankodtam, hogy a való életben nem létezik CTRL+F, amikor a mellettem lévő asztalnál ülő lányoknak feltűnt, hogy nem tudok hova leülni és felajánlották a harmadik széket. Láttam, hogy nagy beszélgetésekbe vannak, de a gyomromban képződő vákuum túl erősnek bizonyult a vonakodáshoz.

• Na és akkor anyum azt mondta, hogy szerinte én is alapíthatnék egy pártot. Én meg belegondoltam, és tényleg!
• Aha
• És akkor elgondolkodtam azon, hogy mit csinálnék, mert ha végignézel a történelmen, látod a hibákat, és nem követed el ugyanazokat
• Aha
• Mert például ott volt Hitler, aki tök jól beszélt, én is elhittem volna, ha akkor élek. De te nem, Bori?
• Aha
• Csak ugye rossz volt az ideológia mögötte
• Hihihi
• Na most én azt csinálnám ahelyett, hogy zsidókat ölök és egész Európát meghódítom, hogy a szegényekre támaszkodom, tehát a vidékiekre, és elveszek csomó mindent az ilyen hülye budaiaktól, mert őket nem érdekli a politika. De ezt is óvatosan kéne csinálni, mert pl. a kommunizmus zsákutca volt.
• Figyelek
• Csak az lenne a nehéz ugye az egészben…
• Ne! Elfogyott mind az öt életem! De egyébként nem is tudom, Fruzsi, igazad van.

8:42

Hazafelé sétáltam, a gondolatok össze-vissza cikáztak a fejemben. Jobban össze voltam zavarodva, mint előtte. Épp piros lett a lámpa, amikor megláttam egy Hitlerré firkált Vona Gábor plakátot és azon gondolkodtam, vajon tudják-e ezek az emberek, hogy a horogkereszt nem így néz ki, de már ciki lett volna átjavítani vagy tényleg ennyi a gyökér ember². Annyira elmélyültem a gondolataimban, hogy szinte fel sem tűnt: valaki beszél hozzám. Körülbelül harmincas lehetett, egy ócska biciklin ült és úgy nézett ki, mint akit egy informatikus és egy kibukott szabadbölcsész alkotóelemeiből állítottak össze.

• Mert ugye az LMP az mégiscsak egy zöldpárt, viszont a legtöbb zöldpártnak eléggé vállalhatatlan a drogpolitikája. És én úgy vagyok vele, hogy akkor inkább tiltsuk be az alkoholt is, de ne legalizáljunk semmilyen kábítószert. A zöldpártok viszont talán megfeleltethetőek lennének a Németh László-féle harmadik utas mozgalommal. De ha végignézel, Verám, az osztályon (jaj de jó a bőrdzsekid, nagyon szép vagy ma), akkor láthatod, hogy nem is tudom, mindegy. Ugye elmész szavazni te is, azért öltöztél így ki? Na nem bizalmaskodni akarok, csak érdeklődöm, hiszen a tanárod vagyok. Remélem most a szavazókörödbe indulsz, de sem a Fideszre, sem az úgynevezett Összefogásra, sem a Jobbikra, sem az LMP-re, sem a többi pártra nem szavazol, de érvénytelen szvazatot sem adsz be. A magyarság Mohács óta nem volt ilyen nehéz helyzetben, sőt, Károlyi Mihály óta. Remélem most nem fogják azért feloszlatni a magyar hadsereget…Na de erről nem is tudok olyan sokat, majd megint felhozom hétfőn. Jó szavazást, és a verset se felejtsd el megtanulni ám! Na szerbusz.

Ezzel én is elindultam (igen a szavazókörömbe) és megfogalmaztam a mai nap legfontosabb tanulságát: ne egyél olyan halas burgert a mekiben, mert rosszul leszel tőle!

1Sims 2

2Meggyőződésem szerint utóbbi.

Borbála

Első találkozásom Borbálával olyan tízéves-forma koromra datálható. Borbála ekkor még tipikusan a csendes, visszahúzódó lány volt - abból a fajtából, akit csak a legszerencsétlenebb és legéretlenebb emberek fogadnak be, holott sokkal értelmesebb volt korosztályánál. De mégis: mindnyájunknak vannak olyan ismerősei, akik ha mosolyogva megjelennek egy asztalnál, azonnal elhalkul a legérdekfeszítőbb beszélgetés is; akik mindig rossz időben sütnek el unalomig ismételt poénokat; akikben van valami megfoghatatlan esetlenség, ami lehetetlenné teszi, hogy teljes fokú társadalmi életet éljenek.

Mivel én is hasonló cipőben jártam, viszonylag hamar beszélgetni kezdtem Borbálával. Intelligens, a világ dolgaira érzékeny, ugyanakkor kissé fura lány benyomását keltette. Tipikusan az a fajta képződmény, aki mínuszokban és negyvenfokos forróságban is ugyanabban a kardigánban és selyemsálban pompázik; aki a szobájában háromakkordos, minősíthetetlenül fos alterzenék szövegeit elemzi; aki vasárnap délutánonként a nagymama zongorája elé leül, és össze-vissza klimpírozva dúdolgat az éhező afrikai kisgyerekekről önkifejezés címén. Kilencedikes korában ugyanúgy nézett ki, mint ötödikesként, és továbbra is megmaradtak fura gesztusai; magyarázza meg nekem valaki, mi vesz rá egy tizenhat év körüli lányt arra, hogy egy Vörös Yukban tartott szánalmasan szar rockkoncerten akkor vegyen citromos sört, mikor telefonált neki apu, hogy két perc múlva odaér, miközben egész este csak vizet ivott.

Borbála különösen fogékonynak mutatkozott a művészetekre (dolgozott és dolgozik is az iskola mellett a művészeti szekcióban) és a közügyekre - bár nem tudta soha megindokolni, hogy miért tetszik neki valami, és egyes politikai döntéseken való felháborodását is csak pár unalomig ismételt szóval tudta kifejezni. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy elhívjon tüntetni és megpróbáljon mozgalmakat szervezni - szervezőképességéről eddig még nem szóltam, de nem is érzem szükségesnek. Két utcányi távolság megtételéhez is előveszi az iphone-ját, de mivel nincs rajta 3g, a közelben levő étterem wifi-hálózathoz pedig nem meri megkérdezni a jelszót, inkább candy crushozik az utcán, majd hazamegy azzal az indokkal, hogy holnap dolgozik.

Borbála azonban nem olyan rég a sarkára állt. Lecserélte ruhatárát, befestette a haját, megváltoztatta érdeklődési körét, és alig pár hónap alatt a legmenőbbek közé emelkedett. Már nem akar beszélni olyan témákról, amikhez nem ért - inkább csak kuncog és hallgat. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik; megbékélt önmagával, eljár futni és tornázni. Céltudatosabb: előkészítőkre jár, megszerezte jogosítványát. Rákacsintott a szerelem is. Ezért esténként már nem hallgat titokban a párna alatt 30y-t; inkább bezárkózik a fürdőszobába, lenyomja ujját a torkán (hiszen a velveten úgy olvasta, akkor lehet vékonyabb, ha mind kihányja, amit eszik), majd snapchateket küld olyan embereknek, akikkel két hónap óta nem beszélt. Mindenkivel kedves próbál lenni, hiszen senki nem akart neki rosszat. Ha ártottak neki, azon túl lehet lépni - olyan rövid az élet, nem szabad gyűlölködni. Csak sajnos vannak olyan emberek, akik eleve, természetüknél fogva idegesítőek, akik ha megjelennek a kinti padnál, azonnal elhalkul a legérdekfeszítőbb beszélgetés is; akik mindig rossz időben sütnek el unalomig ismételt poénokat; akikben van valami megfoghatatlan esetlenség, ami lehetetlenné teszi, hogy teljes fokú társadalmi életet éljenek. O, sancta simplicitas!

Néha, mikor Borbálára nézek, égető gyűlöletet érzek. De nem elsősorban Borbála felé (bár felé is), hanem efelé a velejéig elbaszott, beteg társadalom felé, ami egy alapvetően intelligens, érzelmektől és empátiától túlcsorduló lányból ezt a viselkedést és átváltozást hozza ki. Akárhányszor Borbálával beszélek, azt érzem, nem tudja, hogy kicsoda ő, és emiatt gyűlöl mindent, amiről azt hiszi, hogy ő maga. A személyiségét, a múltját, a barátait, talán még az iphone-ját is. És a legszörnyűbb, hogy meg is értem, miért. Nem csak az ő hibája, és nem is a személyiségéé, nem a múltjáé, nem a barátaié és nem is az iphone-jáé. Az egész közegé, amelynek én is része vagyok.