Hazánkat közel 150 éve lepi be a szar. Csak gyűlik és gyűlik és gyűlik. Vannak, akik tobzódva tapicskolnak benne. Vannak, akik elrohannak, amilyen messze csak tudnak. Vannak, akik a teljes apátia állapotában vannak, tüntetőleg felemelik a fejüket, és nem hajlandóak tudomást venni a szartengerről, amíg nem lepi be a házaik ablakát és falát – utána pedig már késő lenne bármit is tenni.
Vannak, akik azt kiabálják, hogy ez nem szar, és ha eljut a pofájukig, akkor kitátják a szájukat, hogy megízleljék. Ha pedig a fos tovább tódul a szervezetükbe és megfullasztja őket, még utolsó leheletükkel is próbálják a világ tudtára adni, hogy nem azért halnak meg, mert kitátották a szájukat és megöli őket az undorító és büdös szar, hanem mert Brüsszel-New York-Tel-Aviv Jaffa tengely.
El kell ismerni, hogy néhány sztereotípiának – amelyet a mindentudó álértelmiség csak „néplélektannak” nevezne – van alapja. Tipikusan igaz ez a magyar nép esetében is (mások hibáztatása, sírva vigadás). Az elmúlt 150 év történelme tragédia – az időközben idillikussá avanzsálódott dualizmus, a Horthy- és a Kádár-rendszerek, amelyek sajátos továbbtorzulásai voltak eleve kivitelezhetetlen és embertelen (vagy talán túlságosan is emberi, Nietzsche ftw.) eszméknek. Ennek a levét isszuk most. Nagyon patetikus, de lassan a nemzethalál küszöbén állunk – ez a nemzethalál pedig nem olyan lesz, mint amilyennek Vörösmarty vizionálta; nem egy férfias bukással végződő dicső, hősies küzdelem a körülvevő szláv és német népek ellen; egyszerűen egy lassú, szerves társadalmi és politikai szétrohadás.
A jelenlegi magyar társadalom fejlődése talán nagyobb zsákutca, mint amit Bibó jósolt a második világháború után. A következőkben a rendszertelen politikai életre kiterjedő “eszmefuttatások” mellett „Társadalmi Körkórkép” címszó alatt a sajátos városi és vidéki emberek korcsosodásának bemutatására teszünk kísérletet. Szubjektív módon, néhol elnézően, néhol könyörtelenül – néhol racionálisan, néhol az érzelmeink által vezetve. A legtöbbször egy-egy konkrét személy adja az ihletet – de a valóságban kint milliószámra lézengenek céltalanul, futnak, hogy kívánatosak legyenek, vagy éppen bicikliznek munkába a Janka nénik, Fruzsinák, Józsefek. És ami még aggasztóbb – mindnyájunkban benne vannak ők is…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése