2014. április 27., vasárnap

ZSOLT

 Most pedig valami egy korábban példátlan dologra vállalkozunk. Ugyanis nem egy konkrét, általunk is ismert személyen keresztül fogjuk a magyar társadalmi élet egy jellemző figuráját bemutatni, hanem megalkotunk egy fiktív karaktert – nevezzük hasra ütés alapján Zsoltnak –, aki egy egész kasztrendszer képviselője lesz. Egy egész társadalmi rétegnek, amelyet már a Horthy-korszakban is valamelyes irigyléssel figyelt mind az arisztokrata, mind a zsellér; ide akart tartozni a társadalom nagy része – azonban csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy tagjai legyenek ennek a kiváltságos közösségnek. Ez pedig a keresztény középosztály.
Bár létrehoztuk Zsoltot, hogy bemutassuk e kasztnak a főbb jellegzetességeit, rögtön problémákba ütközünk, ha meg akarjuk állapítani, mit is képvisel, mik a mozgatórugói és céljai. Aki odafigyelt csak egy minimális mértékben is a gimis töriórákon, az tudja, hogy keresztény = nem zsidó, de a középosztály definiálásánál már nem ilyen egyszerű a helyzetünk (http://index.hu/video/2007/03/12/vigyazat_duborog_az_mdf_uj_generacioja/). Tovább nehezíti a helyzetünk, hogy Zsoltot – hiszen leírtuk fentebb, a valóságban nem létezik, csupán a mi elménk fikciója – nagyon nehéz elképzelnünk. Életkorát nem tudjuk meghatározni, de nem is fontos; a keresztény középosztály értékrendje és gondolkodásmódja a felsírás pillanatától a lélek expresszvonattal mennyországba jutásáig ugyanolyan. Ezek leszögezése után pedig rá is térhetünk Zsoltra.
Zsolt legfontosabb tulajdonsága a hidegfejűsége. Egyesek számára közönyösnek, mások számára pofátlannak tűnhet néhány megnyilvánulása, de Zsolt esetében semmi ilyenről nincs szó: egyszerűen ameddig csak teheti, megpróbál a háttérben maradni, s csak akkor lép elő, ha a helyzet mindenféleképpen megkívánja. Feleslegesen nem létesít kapcsolatokat, közeledési gesztusai – hasonlóan T. Györgyhöz – időnként ügyetlennek tűnhetnek. Minden egyes lépését, tettét sokszor átgondolja, céltudatosan tör előre, képes akárkin átgázolni.
Természetéből adódóan bizalmatlan a más társadalmi rétegekkel szemben. Különösen Józseffel való konfliktusai gyakoriak, hiszen rá úgy tekint, mint egy, a kevesektől átpártolt árulóra. Valószínűleg követné Józsefet, ha az fel tudna neki mutatni egy olyan értékrendet, amely az eredetit, a belekódoltat helyettesíthetné – mivel az azonban erre képtelen, ezért irracionális gyűlöletet és megvetést érez iránta és minden iránt, amit képviselni próbálna. Ennek bátran hangot is ad. T. Györggyel, illetve a jószándékú, de nála butább vagy szorgalmasabb emberekkel a jó kapcsolat kialakítására törekszik, ami a lúzerek között népszerűvé teszi; előszeretettel mutatkozik köztük, ezzel is üzenve a többi embernek, hogy aki megérdemli, azzal szívesen köt barátságokat.
Meg kell még említeni Zsolt és a nők viszonyát. Feltűnő, hogy vonzza a gyönyörű lányokat, akikről minden férfi álmodik. Ennek több oka is van: egyrészt az aránylag sok konditeremben eltöltött óra (amely ugyan meg sem közelíti Balázs mutatóit, de Zsolt esetében a motiváció nem a félelem, hanem tényleg szereti kifárasztani magát, mert az elméletileg segíti a tervei átgondolásában), az a tény, hogy a lányok valamilyen perverz módon vonzódnak a személyiségéhez, valószínűleg titokzatosnak tartják, és Zsolt hihetetlen megérzései. Csecsemőkorától fogva biztos abban, hogy a tízmillió magyar között van egy olyan lány, aki arra született, hogy az ő felesége legyen, és felhasználja összes hidegfejűségét, alattomosságát és kapcsolatát ennek a személynek a megtalálására. Ha ez sikeres, akkor eljut az eszményi boldogság állapotába: innentől fogva képes arra, hogy élvezze az életét, a bukásokat sikernek élje meg, hat potenciális Zsoltot szabadítson a világra, jótékonykodjon és létrehozzon egy mintagazdaságot a Pilisben, ahol nyolcéves cigánygyerekeket dolgoztat éhbérért, kivívva az egész közösség megbecsülését. Optimális esetben még polgármesterré is megválasztják, innen pedig egyenes út vezet a Parlamentbe, nem is kell mondani, melyik párt(ok) színeiben.
Azonban nem minden Zsolt képes az önmegvalósításnak ilyen magas fokára eljutni. A legnagyobb buktató a pártalálás. Vannak olyanok, akikben a fentebb említett megérzés nem fejlődött ki olyan magas szinten, hogy a keresztény középosztály méltó képviselői legyenek; vagy túl korán kezdik a párválasztást/éretlenek hozzá, vagy hibáznak a kiszemeltet illetően. A Zsoltok Tanácsa – természetesen ez is fiktív szervezet – a hibázó kiszsoltoknak egy-két alkalommal megbocsát, de utána nincs kegyelem, és jön a Zsoltok Bosszúja. Ennek a folyamatnak a során a bűnös Zsoltok megkérdőjelezik magukban, hogy méltóak-e a keresztény középosztály képviseletére. Extrém esetben, ha az adott Zsolt lelki erejét a csalódások teljesen megtörték, akár Balázzsá vagy Józseffé válás is lehet a Zsoltok Bosszújának végkifejlete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése